A termék által nyert díjak

HARBETH SHL5Plus XD High End hangfal

A legendás Harbeth cég legnépszerűbb hangsugárzója!

Ebben az árkategóriában egyszerűen legyőthetetlen!

Raktáron

Bemutatóteremben megtekinthető

Leírás

Nos, a pár évtizede tartó zene szeretetem alatt volt szerencsém számos hangfalat letesztelni, meghallgatni, de egyik sem fogott meg annyira nyorsan, mint a Harbeth! Pár taktus után (kb az első perc végén) már tudtam, hogy ez a hangfal valami más! Valami olyat tud, amit a többiek nem. Ez a márka, ez a Brand kell nekem!

Lazán, könnyedén jelenítette meg a zene minden szépségét, amit a többiek sokszor vért izzadva, nyögve nyelősen tudtak csak produkálni. Áradt belőle a nagybetűs ZENE!

Elfelejti az ember, hogy egy szobában ül, elfelejti, hogy „csak” egy hangfalból szól a fülnek kedves muzsika. Behúz az események középpontjába!

Halkan csörrennek néha a poharak itt – ott…hallod a halk, izgatott suttogásokat, a szinpad felől érkező apró neszeket és a kissé füstös csendbe egyszer csak megpendül a gitár…elkezdődik a várva várt előadás. Ott vagy…részese vagy az előadásnak!

Elképesztő!

Mr. Harwood a BBC – nél dolgozott, és azt kutatta, hogy hogyan lehetne mégjobb hangszórókat gyártani, ami sokkal jobban adja vissza az élő zene minden aspektusát. Az 1960 -as évek közepétől kísérletezett különféle anyagokkal, mígnem rátalált egy speciális műanyagra, ami hozta a legmagasabb elvárásokat is. Miután nyugdíjba vonult, 1977 -ben megalkotta saját hangfalát, amit Harwood néven dobott piacra. Ez volt a Harbeth elődje. Bravúros gyorsasággal lett világhírű a Harbeth hangfal! Gyakorlatilag igazi kultikus szereplője a High End világának ez a cég! A Harbeth -ek hangzásvilága a mai napig milliókat ejt rabul!

…és aki egyszer hallott már Harbeth -et zenélni, az nehezen szabadul ettől az élménytől!

Vigyázat! A meghallgatása erős függőséghez vezet!

A Harbeth SHL5Plus XD hangfal – mint minden másik testvére – a klasszkus retró stílusú dizájnnal rendelkezik. A dizájn szinte alig változott a 40 év alatt. Ez sokakat mosolygásra késztet…és van akinek bejön…de mindenképpen megosztónak nevezhetjük.

A hangsugárzó és a keresztváltó anyaga viszont természetesen már a mai kornak megfelelően a legmodernebb technológiával épül. A hangfal háza is speciális, hiszen a Harbeth ragaszkodik az „ősi” BBC monitorok receptjéhez, azaz a hangfalaik háza rezonál. Ők betervezik, beépítik és felhasználják ezt a rezonanciát…és nem is akárhogyan…

Valószínűsítem, hogy ebben rejlik az egyik titkuk!

Azt viszont biztosan tudom és állíthatom, hogy a Harbeth monitorjai egy egyszerű fa állványon szólnak a legeslegjobban! Ezek közül is kiemelkedőt tud alkotni a Tron Tráger állványaival!

A német kis manufaktúra kimondottan a Harbeth hangfalakhoz kísérletezte ki az állványait. Szinte hihetetlen, hogy egy egyszerűnek tűnő, csekély súlyú kis fa állvány ekkora többletet tud kihozni ezekből a dobozokból! A Tron Tráger állványok nem olcsóak ugyan, de ha megengedheted magadnak ez lesz a legjobb befektetésed Harbeth tulajdonosként! (…csak halkan jegyzem meg, hogy más hangfalakkal is csodákra képes…)

A felbontása, térleképezése, a meleg, bársonyos hangkaraktere, zeneisége egyszerűen lenyűgöző!

Én még ebben az árkategóriában sohasem találkoztam ilyen hangfallal! Fantasztikus, imádnivaló, zseniális!

…lehet, hogy egy kissé elfogult vagyok???…vagy tényleg ennyire jó???

Egy próbát mindenképpen megér!

Fekete Attila

A név kötelez!

Technikai adatok

Rendszer

3 utas

Szuper magas sugárzó

20 mm -es dóm super tweeter

Magas sugárzó

25 mm -es, ferro hűtéses, lágy dóm sugárzó

Mély - közép sugárzó

200 mm -es Harbeth Radial2

Frekvencia átvitel

40 Hz - 20 kHz

Terhelhetőség

2 x 150 Watt

Impedancia

6 Ohm

Érzékenység

86 dB

Méretei

32,2cm x 30cm x 63,5cm (szélesség - mélység - magasság)

Súlya

15,8 kg / db

Rendelhető színek

Dió, Cseresznye, Rózsafa,