A termék által nyert díjak

HARBETH M40.3 XD High End hangfal

A legendás Harbeth cég Referencia hangsugárzója!

A zeneisége előtt fejet fogsz hajtani!

Raktáron

Bemutatóteremben megtekinthető

Leírás

Nos, a pár évtizede tartó zene szeretetem alatt volt szerencsém számos hangfalat letesztelni, meghallgatni, de egyik sem fogott meg annyira nyorsan, mint a Harbeth! Pár taktus után (kb az első perc végén) már tudtam, hogy ez a hangfal valami más! Valami olyat tud, amit a többiek nem. Ez a márka, ez a Brand kell nekem!

Lazán, könnyedén jelenítette meg a zene minden szépségét, amit a többiek sokszor vért izzadva, nyögve nyelősen tudtak csak produkálni. Áradt belőle a nagybetűs ZENE!

Elfelejti az ember, hogy egy szobában ül, elfelejti, hogy „csak” egy hangfalból szól a fülnek kedves muzsika. Behúz az események középpontjába!

Halkan csörrennek néha a poharak itt – ott…hallod a halk, izgatott suttogásokat, a szinpad felől érkező apró neszeket és a kissé füstös csendbe egyszer csak megpendül a gitár…elkezdődik a várva várt előadás. Ott vagy…részese vagy az előadásnak!

Elképesztő!

Mr. Harwood a BBC – nél dolgozott, és azt kutatta, hogy hogyan lehetne mégjobb hangszórókat gyártani, ami sokkal jobban adja vissza az élő zene minden aspektusát. Az 1960 -as évek közepétől kísérletezett különféle anyagokkal, mígnem rátalált egy speciális műanyagra, ami hozta a legmagasabb elvárásokat is. Miután nyugdíjba vonult, 1977 -ben megalkotta saját hangfalát, amit Harwood néven dobott piacra. Ez volt a Harbeth elődje. Bravúros gyorsasággal lett világhírű a Harbeth hangfal! Gyakorlatilag igazi kultikus szereplője a High End világának ez a cég! A Harbeth -ek hangzásvilága a mai napig milliókat ejt rabul!

…és aki egyszer hallott már Harbeth -et zenélni, az nehezen szabadul ettől az élménytől!

Vigyázat! A meghallgatása erős függőséghez vezet!

A Harbeth M40.3 XD hangfal – mint minden másik testvére – a klasszkus retró stílust idézi fel bennünk. A dizájn szinte alig változott a 40 év alatt. Ez sokakat mosolygásra késztet…és van akinek bejön…de mindenképpen megosztónak nevezhetjük.

A hangsugárzók és a keresztváltók anyagai viszont már a mai kornak megfelelően a legmodernebb technológiával készülnek. A hangfal háza is speciális. Manapság a legtöbb gyártó az abszolut rezonancia mentes házakat preferálja és ennek megfelelően próbálják a termékeiket kifejleszteni. A Harbeth viszont ragaszkodik az „ősi” BBC monitorok receptjéhez, azaz a hangfalaik háza rezonál. Ők betervezik, beépítik és felhasználják ezt a rezonanciát…és nem is akárhogyan…

Valószínűsítem, hogy ebben rejlik az egyik titkuk!

Azt viszont biztosan tudom és állíthatom, hogy a Harbeth monitorjai egy egyszerű fa állványon szólnak a legeslegjobban! Ezek közül is kiemelkedőt tud alkotni a Tron Tráger állványaival!

A német kis manufaktúra kimondottan a Harbeth hangfalakhoz kísérletezte ki az állványait. Szinte hihetetlen, hogy egy egyszerűnek tűnő, csekély súlyú kis fa állvány ekkora többletet tud kihozni ezekből a dobozokból! A Tron Tráger állványok nem olcsóak ugyan, de ha megengedheted magadnak ez lesz a legjobb befektetésed Harbeth tulajdonosként! (…csak halkan jegyzem meg, hogy más hangfalakkal is csodákra képes…)

Aki nem hiszi, járjon utána!

Állok rendelkezésetekre!

 

Fekete Attila

A név kötelez!

Technikai adatok

Rendszer

3 utas

Magas sugárzó

25 mm -es, ferro hűtéses, lágy dóm sugárzó

Közép sugárzó

200 mm -es Harbeth Radial2

Mély sugárzó

300 mm -es Harbeth

Frekvencia átvitel

35 Hz - 20 kHz

Terhelhetőség

2 x 650 Watt

Impedancia

6 - 8 Ohm

Érzékenység

86 dB

Méretei

43,2cm x 38,8cm x 75cm (szélesség - mélység - magasság)

Súlya

38 kg / db

Rendelhető színek

Dió, Cseresznye, Rózsafa, Egzotikus kőris fa,